Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hárompotya utas.

 

A három potyautas

        A három jó barátnő csitri kislánynak azzal, hogy a közeli városka iskolájában folytatták tanulmányaikat, egy fokkal  többre tartották magukat, miáltal megjött az önbizalmuk. Úgy,  mint valaha mi is, eleinte kicsit megszeppenve járták az új környezet utcáit, meg-megcsodálva az üzletek kirakatait, a mozi és más  intézmények plakátjait. Idejük volt bőven a tanítás végeztével a legközelebbi autóbuszjárat indulásáig.

Ma nem maradtak a kirakatok csodálásánál, meglátogatták Jozskót, a törököt, a környék legfinomabb fagylaltkészítőjét. A fagyizással jól elidőztek. Futás a buszmegállóig. Hol a mi buszunk?, vetődött fel köztük a kérdés. Nézzétek, ott van az a sofőr, akivel reggel jöttünk az iskolába, és éppen most szállnak fel a többiek is a buszra, állapította meg az egyik kislány, és arrafelé vette az irányt a másik kettővel. A sofőr, mint általában, csak egy futó tekintetet vetett a lányokra és igazolványaikra. Szerencséjük volt, akadt ülőhely egymás mellett. És folytatták a nemrég megszakított örökös csevegésüket a rájuk jellemző semmiről. Egyszerre csak elhallgattak, kérdőn néztek egymásra, majd az útra. A buszukat nem tudták azonosítani, de a haza vezető utat igen, melyen már nemegyszer utaztak. Felötlött bennük, hogy talán kerülőúton halad velük a busz. Aztán végleg rádöbbentek a kegyetlen igazságra: ők hibáztak, amikor sedreségükkel nem győződtek meg a buszon feltüntetett menetirányról. Ki ne esne pánikba? Ők, a még  mindig gyereknek számító személyek még jobban. Az első, nagyon meggondolatlan ötlet az volt, hogy kiugornak a menő járműből. De hogyan, mikor minden ajtó és ablak csukva van? Arra nem is gondoltak, hogy ilyen meggondolatlan tettel a testi épségüket vagy életüket kockáztatnák. De ha ez az abszurd terv sikerült volna is, merre és hogyan, mikor azt sem tudták, hol vannak? Összedugták a buksi fejüket, és kisütötték, hogy az a legjobb, ha a sofőr bácsihoz fordulnak. Bűntudatosan ezt meg is tették. Ő  felelősségének teljes tudatában először is megnyugtatta a lányokat, hogy minden utas testi épségéért felel. Megígérte, hogy a végállomáson, a nem messze levő faluban sértetlenül leteszi őket. S a velük együttérző, szinte apai érzéssel  megígérte, hogy a következő visszafele járattal visszaviszi őket a városkába. Nagy kő esett le a lányok szívéről. A végállomáson kiszálltak, de itt érte őket a második meglepetés. Nem tudták fel mutatni az érvényes jegyeket. Otthonról az iskolásbérlettel utaztak, de az ezen az útszakaszon érvénytelen volt. Nagyon megszeppentek, mert minden maradék pénzüket  a fagyisnál hagyták. A sofőr átlátta a helyzetet, és megsajnálta a három potyautast. Végül talált megoldást. Lányok, szólította meg őket, sem érvényes jegyetek, se pénzetek nincs. Akkor potyautasoknak számítotok, és nekem titeket át kell adnom a rendőrségnek. Közben észevette, hogy egyeseknél eltört a mécses. Még jobban megsajnálta őket, és folytatta: akinek nincs pénze, az le is dolgozhatja az utat. A megszeppent lányok már mindenre ráálltak,  rábólintottak, jó, elfogadják. Én most elugrok valahová, ti meg addig szépen kitakarítjátok az utasteret.

Otthon sosem látott lendülettel álltak  neki a takarításnak a hölgyikék. Ment a söprés, portörlés, sőt még az ablakokat is rendbe hozták, ha nem voltak is elhanyagolva. A visszatérő sofőr a bajusza alatt megmosolyogta az elvégzett munkát, meg is dicsérte a lányokat. Betartotta az ígéretét, és visszaszállította a városba a potyautasokat. Később, ahányszor csak találkoztak a sofőr bácsival, messziről üdvözölték egykori jótevőjüket. Huncut mosoly jelent meg mind a két oldalon, amikor visszaemlékeztek egykori kalandos utazásukra.

Somorja, 2014. 2. 17.                                    Puss Rudolf

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.