Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A liftező kislányok.

A liftező kislányok

 

       Három a kislány – akár Schubert operettjében, csak nem férjhez menésre vágyakozó úrikisasszonyokról írok, hanem három szeleburdi, tíz- tizenegy éves, nagyon is talpraesett falusi lányokról. Nem történhetett semmi sem az utcán, autóbuszon vagy az iskola területén, hogy ott ne lettek volna. Mindenben benne voltak, humorral határos kisebb-nagyobb kalandokban, mint mondani szokás: minden lében kanál volt mind a három. Úgyhogy volt mivel hírnevet szerezniük maguknak. A tanítás végétől a legközelebbi buszjárat indulásáig volt bőven idejük, amit valahogy ki kellett használni.

Találtak is alkalmat bőven. Például jól elszórakoztak a többemeletes bérházak liftjein föl-le utazásokkal. Mindig akadt nyitva felejtett lépcsőházi ajtó, amin besurranhattak, a többi már csak a gombnyomásokon múlott. Többnyi kedvükre kiutazták magukat. Voltak esetek, hogy leleplezték őket, és mert nem volt elfogadható úti céljuk, szépen ki lettek tessékelve az épületből.

Addig jár a korsó kútra, míg el nem törik, mondja a régi bölcs mondás. Ebben az esetben is beigazolódott a közmondás igazsága. Azon az emlékezes napon nem sikerült találni nyitva felejtett ajtót. Szomorúan bandukoltak a buszok felé, mikor meglepetésükre a szomszéd utcában befejezés előtt álló bérházat láttak meg. Az első tekintetre csend és nyugalom uralkodott az eléjük táruló épületben és környékén. Csak van-e már működő lift? Volt, és működött is a világító kontrollégők szerint. Nem sokat teketóriáztak, elfoglalták a kabint, és élvezték az utazást. Föl és le, mint mindig. Egyszer csak egy zöttyenés, és a kabin megállt. Nemcsak hogy megállt, de a világítás is megszűnt. Nem tudták, mi történt. Egymást gyanúsították  azzal, hogy véletlenül valamelyikük megnyomta valamelyik gombot. Aztán rájöttek, hogy ez nem lehet, mert azok sem világítanak. Ugyanis az történt, hogy az épületen dolgozók valami oknál fogva hamarább fejezték be a munkát. Az utolsó munkások is összeszedték a szerszámaikat és a személyes dolgaikat, és elhagyták a  munkahelyük területét. Az egész építkezés még ideiglenes villanyforrásra volt kapcsolva. A munkák befejezésével  az egész építkezést áramtalanították, ezzel a lift gépháza is működésképtelenné vált. Erre nem számítottak a liftező kislányok, és a villanycsatlakozást kikapcsoló villanyszerelőnek sem jutott eszébe, hogy valaki tartózkodhat a liftben akkor, amikor minden alkalmazott sietve távozott.

A lányok először csak megszeppentek, mert nem tudták, mi történt. Annak ellenére, hogy a kabin megvilágítása megszűnt, valami gyenge fény besugárzott, ami elégséges volt a nyomógombok kezeléséhez. De hiába nyomogatták ketten is egyszerre, a berendezés meg se moccant. Eleinte nem mertek segítséget hívni, mert attól féltek, hogy leleplezik őket, és kellemetlenségük lesz megint. Lehetséges, hogy akkor akadt volna még valaki, aki, meghallva segélyhívásukat, tudott volna rajtuk segíteni. De ők csak vártak és vártak eredménytelenül. Egyre türelmetlenebbül. Már a fáradtság jelei jelentkeztek, fájni kezdett a lábuk, és a pisilési inger is jelentkezett. És ekkor egyiküknek mentő ötlete támadt, és kijelentette, imádkozzunk, kérjük a Jézuskát, küldjön segítséget a kiszabadításunkra. Nem kellett még egyszer mondani. Mind a hárman letérdeltek, keresztet vetettek és hangosan imádkoztak. Megígérték, ha kiszabadulnak, hálából minden vasárnap eljárnak a szentmisére, amit, sajnos, az utolsó időben nagyon elhanyagoltak.

Sokan nem hiszik, de még vannak aprócska csodák, amikor könyörgésünk  meghallgatásra talál. Most is ilyesmi történt: az egyik munkás valamiért visszajött az építkezésre, és meghallotta a buzgó imát. Ezzel az események gyors fordulatot vettek. A végeredmény az volt, hogy a villany visszacsatolásával működőképessé vált a lift, és megszületett a szabadság. A kislányok nem feledkeztek meg az ígéretükről, és azóta újra rendszeresen látogatják a szentmiséket.

E rövidke történet valóban megtörtént. E sorok írója, élve szerzői jogával,  kisebb változtatásokat végzett a történteken. Ne feledjük, hasonló eset mindannyiunkkal megtörténhetett, amikor a bajban Urunk segítségét kértük, és megadatott. Csak mi, gyarló emberek hamar elfeledjük, vagy egyszerűen nem vesszük észre, hogy kitől jött a segítség. Nemcsak világraszóló nagy csodák vannak, hanem velünk élő mindennapi kis csodák is léteznek.

 Somorja, 2014. 2. 19.                                                Puss Rudolf

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.