Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Akik kétszer akartak érettségi bankettet

                                Akik kétszer akartak érettségi bankettet

         Ilyen eset talán még nem volt, s ha a józan észre hallgatunk, nem is lesz. Történt egy szlovák fővárosi középiskolában, nagyon régen, még a múlt század ötvenes éveiben. Azokban a kemény szocialista-kommunista időkben nem jó szemmel nézték az olyan burzsoá csökevényt, mint az érettségi bankett, de azért csendben megtűrték.

Abban az időben szokás volt, hogy két különböző nemű osztály közösen tartotta meg az érettségi bankettet. A fiúkból álló elektrotechnikai szakra specializált osztály és az egészségügyre szakosodott leányosztály megegyeztek, hogy közösen rendezik a bankettet. Előtte, hogy a résztvevők megismerkedjenek, közös színházlátogatást szerveztek. Ekkor mindjárt tapasztalták, hogy rosszul választottak. A lányok ugyan egyidősek voltak a fiukkal, de érettebbek náluk, akik között akadtak még megkésett pubertásban létező egyének. Ugyanakkor a lányoknak már voltak komoly udvarlóik. Ez kihatott a hangulatra már a színházlátogatás alatt, de visszatáncolni már nem lehetett. Egyes tapasztalt fiúk kivételével a többi fiú ügyetlen közeledése a lányokhoz nem volt eredményes, szánalmas lett a hangulat. A lányok kezdtek fölényesen viselkedni, nekik érettebb fiúk kellettek volna. Már ezzel előre megpecsételődött a bankett kimenetele. Mindennek a csúcsa az volt, hogy a banketton úgy éjfél táján megjelentek a nem hivatalos férfi vendégek, akikről eddig nem volt szó. Mint előre lehetett látni, egy sikertelen bankett ért véget, melyen nagyon kevesen érezték magukat jól.

         De mi történt? Egy szép napon fiatal diáklányok jelentek meg az iskola épületében, akik fiúosztályt kerestek partnernek az érettségi bankettjükhöz. Akkor még létezett kétéves iskola, ahol az adminisztráció alapjait, a gyorsírást, gépírást tanították. Ezek a végzősök két évvel fiatalabbak voltak, mint a négyéves középiskolások, jobban illettek az itteni fiúkhoz, mint az előző leányok. A fiúosztály legnagyobb ficsúrjai, amint tudomást szereztek a kislányok szándékáról, villámgyorsan kiagyaltak egy tervet, amelynek a lényege az volt, hogy letagadják, hogy volt már érettségi bankettjük, és hajlandóak egy második, nem legális bankettet megszervezni a leányosztállyal a saját tanáraik nélkül. Ami már mint gondolat is abszurdum volt. Éppen szünet lévén, gyorsan tudatták ezt az osztály maradék részével is. Természetesen nem volt szabad elárulniuk, hogy nekik már volt bankettjük. A lányoknak kijelentették, hogy szívesen megrendezik a közös bankettet. Megindultak az  egyeztetések az időről és a helyszínről. A kislányoknak, kik mindent halálos komolysággal vettek, már előre le volt foglalva egy ilyen akciókra megfelelő helyiség. Sőt majdnem ingyenesen nagyon olcsó bor az egyik kislány szüleitől.  Röviden nagyon jól indult minden. A fiúknak sikerült mindent eltitkolni az egész iskola előtt, még az osztályfőnökük sem volt kivétel.

Nagyon közel a kitűzött dátumhoz kitört a botrány. A leányosztály főnöknője szeretett volna megismerkedni a fiúk osztályfőnökével. Az osztályfőnököt a lányok osztályfőnöknőjének látogatása úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. A meglepetéstől alig tudta elmondani, hogy az osztályának már volt érettségi bankettje! A tanárnő meglepetten és vérig sértődve távozott.

Ha nem lett volna a kíváncsi tanárnő látogatása, talán meg is valósult volna a világon egyedülálló szélhámosság. Mivel az iskola szabályai ilyen problémával nem számoltak, nem létezett előírás, amelyet megszegtek volna, és így nem volt mi szerint büntetni e kényes ügy kitervezőit. Mint minden ilyen esetben, akadtak, akik bosszankodtak, mert megcsorbítva látták a fiúiskola tekintélyét, de akadtak, akik mindezt humorosan fogták fel, és jót nevettek rajta.

     

Somorja, 2014. 8. 25.                                  Puss Rudolf

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.