Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Akkor amikor pezsgett az élet Úszoron.

Akkor, amikor pezsgett az élet Úszoron

 

Ma már a mai úszori lakosoknak vagy az alkalmi látogatóknak a faluban teljesen hihetetlennek tűnik ez, ennek ellenére volt olyan időszak, amikor a szó szoros értelmében pezsgett az élet ebben a kis nyugat-csallóközi faluban. A ma kihaltnak tűnő utcácskák megteltek élettel, emberekkel.  Mindez az ötvenes évek elején történt, amikor kezdett kibontakozni a szocialista rendszer. A mezőgazdaság államosítása és a kikényszerített kollektivizáció nagyon sok helyen tömeges migrációt idézet elő. A fiatal lányok és fiúk nagy számban  hagyták el szülőfalujukat. A város nyújtott relatíve kényelmes munkahelyet, bár ez nem mindenki számara volt adott. Az alacsonyabb képzettségűeknek maradt a mezőgazdaság.

 A mai napig nem tudom pontosan, minek köszönhettük, valószínűleg a  vasúti gócpontnak, hogy a korhoz képest Úszor  szerencsésnek mondható pozícióba került. Nagy befogadóképességű munkahelyek keletkeztek. Csoportosan jöttek a távoli csallóközi falvakból a munkavállalók. Már a múltban is létező zöldségtermesztő kertészetek tovább bővültek. Újra beindult a háborús években először stagnáló, majd fokozatosan meg is szűnő gyümölcsfacsemete-iskola. Ezek a munkaerő-igényes létesítmények mágnesként vonzották a munkaerőket. Belépőpontnak a vasútállomás számított. Három irányból érkező vonatok öntötték magukból az utasok áradatát. Minden egyvágányú vonalon a szembejövő vonatok találkozásánál kitérőket kellett létesíteni. Ilyen kitérőszerepe volt (és ma is az) az úszori vasútállomásnak – abban az időben még létezett egy harmadik csatlakozás is Somorja irányából      

             Röviddel a háború után a falu számára nagyon fontos létesítmény alakult, közvetlenül a vasútállomással szemben. Az addig elhanyagolt épületben egy morva származású vállalkozó pékséget nyitott. Ennek nemcsak a helybeli lakosság számára volt nagy jelentősége. Az addig otthon dagasztott kenyeret már nem a házaknál levő kemencékben sütötték a háziasszonyok, hanem a megkelt tésztát  megfelelő fonott kosarakban vitték a pékségbe, ahol jelentéktelen összegért megsütötték. A másik formája a kenyérbeszerzésnek a csereüzlet volt, ahol egy kiló kenyérlisztért egy kiló friss kenyeret adtak. A nagyobb gazdák egyenesen a malomból zsákostul hozták a  pékségbe a kenyérlisztet, amelyért fokozatosan kapták a kenyeret. Ehhez még hozzájárult az állam által kiutalt, nem a legjobb minőségű liszt (még a jegyrendszer volt érvényben). Azáltal, hogy nagyon sokféle kenyérliszt állt a pékség rendelkezésére, a gyenge minőséget (az államit) feljavították a termelőktől származó kitűnő liszttel. A végeredmény az lett, hogy kiváló és jóízű kenyereket sütöttek. A jó bornak nem kell cégér – ez volt érvényes a kenyér esetében is. Az érdeklődés nagy volt a péktermékekért (közvetlenül a háború utáni években). Az összes helybeli és a szolgálatilag átutazó vasutas innen szerezte be a kenyeret, és nem maradtak ki ebből a vásárlásból a kenyérjegy ellenére sem az alkalmi utasok és a környező faluk lakói. A pékség rövid időn belül nagyon jól jövedelmező vállalkozássá fejlődött. A forgalom növekedéséhez jelentősen hozzájárult a lakosság fiktív növekedése, amelyet a bevándorló munkaerők hoztak létre. Ezek a munkások csak napközben, munkaidőben és annak kezdete előtt és után voltak jelen a falu életében.

         Nem mindenki engedhette meg magának nagyobb távolságokból a mindennapi hazautazást. A messzebb eső falvakba, mint például Gúta, csak a hétvégeken jártak haza. A fiatalok, akiket nem vonzott az otthon melege, itt, a új környezetben nagyon jól feltalálták magukat. Akkor még teljes munkanap volt a szombat is, nem volt érdemes az akkori utazási feltételek mellett hétvégén egy napra hazalátogatni.

          A nagy népáradatnak  köszönhetően hasonló jó forgalmat bonyolított le a két kocsma is, közülük is a vasútállomási. Nemcsak italokat szolgáltak fel, hanem abban a szűkös időszakban némi harapnivaló is kapható volt. A vasúti kocsma volt az egyetlen hely, amely némi szórakozásnak is helyet adott. Az asztaloknál kártyázással szórakoztak a vendégek, és megfelelő időjárás esetén a kuglipályán mérték össze ügyességüket.

      Nagyon vonzó hely volt a helyi keskenyfilmű mozi (1947-ben nyílt meg). Hétvégeken három, szerdán egy alkalommal volt vetítés. A környező faluk kultúrára éhes nézői és a helybeliek sáska módjára lepték el a mozi környékét. Jó filmek vetítésekor, annak ellenére, hogy pótszékeket helyeztek el a nézőtéren, többen kinn rekedtek. Ilyenkor  másnap rendkívüli vetítésre került sor. Ha a százhetven nézőt befogadó mozi nézői elhagyták a vetítőtermet, vagy ha a vetítés kezdete előtt gyülekeztek, ma már elképzelni is nehéz, mekkora tömeget alkottak. Pezsgett az élet a falucska utcáin az emberektől. 

       Nemcsak a mozi környékére volt jellemző a pezsgő élet, hanem a vasútállomásra és környékére is az érkező és átutazó utasoktól. Az autóbusz-forgalom nagyon gyér volt, ezért a környékbéli falvak lakói utazásra kénytelenek voltak a vonatot használni.

        Ezt a sokadalmat szaporította a teherárut rakodó munkások csoportja. A teheráru-szállítás gerince akkor a vasút volt. Továbbá itt volt a pályamunkások nagy csoportjának a gyülekezőhelye, a szétosztás szerint innen mentek a munkahelyeikre. Ki-ki a vasútállomás területére vagy ki, a nyílt vasúti pályákra. Ez a nehéz fizikai munka ma már megszűnt, az akkori nagy létszámú csapatmunkát felváltották a vonalfenntartó gépek. De azokban az időkben, amikor még a fizikai munka dominált, erős férfikezekre volt szükség.

        Megalakult a zöldség- és gyümölcsfelvásárló üzem, ami szintén a vasútállomás területén kapott elhelyezést. A zöldséget fuvarozó traktorok, teherautók és lovas kocsik véget nem érő sora a környékbeli mezőgazdaságok termékeit szállította a felvásárlóközpontba.

        Az akkor már működő magnemesítő állomás mellett megalakult a Voderadyból áthelyezett kertésztanonc-leányiskola. Az iskola zárt, bentlakásos rendszerű volt. A növendékek többnyire szervezetten, csoportosan hagyhatták el a intézet területét, sportakciókra és mozilátogatás céljából. De így is nagy csoportos jelenlétükkel hozzájárultak a népesség növekedéséhez. Ami természetes, ez a nagy leányközösség mágnesként vonzotta a környék fiúit. Keletkeztek is komoly ismeretségek, szerelmek, nem egy végződött házassággal. A végzős lányok, akik nem tértek vissza szülőfalujuk vidékére, a helyi kertészetekben helyezkedtek el. De nemcsak ők növelték tovább a kertészeti dolgozók létszámát, jöttek a Csallóköz minden tájáról, akik közül nem egy itt telepedett le kis falucskánkban, és családot alapított. Munkalehetőség volt bőven.

          Megalakult az állami birtok igazgatósága és annak kiszolgáló egysége. Ez a létesítmény szintén számos alkalmazottal növelte a falu lélekszámát. Megalakult a fajbikatelep külföldről behozott nemes apaállatokkal. S ezt követte a törzskönyvezett, szintén Dániából behozott tenyészszarvasmarhákból létrehozott telep, amely később tovább bővült a somorjai versenyméntelep fúziójával.

        Ha ezt mind összeadjuk, és még hozzászámítjuk a helyi futballcsapatot és annak aktív működését, az akkor elért eredményeivel lelkes drukkertábort hozott létre.

 

        Ez ma már mind a múlté. Fokozatosan minden leépült. Mondhatnám, visszafejlődött.

        Feltehetjük a jogos kíváncsi kérdést: mi okozta, illetve hogyan alakult ki a lassú, fel nem tartóztatható leépülés? A felelet egyértelmű. A modern technika fejlődésének paródiája, hogy az egyik oldalon fellendülést hoz, a másik oldalon elsorvadást okoz. A televízió megjelenése és annak elterjedése negatívan hatott a mozikra. Megszűnt a mozilátogatók népes csoportja. A futballrajongók sorai is megritkultak, a nézők inkább a kényelmes szobában drukkolták végig a meccseket – a helyi csapat küszködése helyett képernyőn nézték a színvonalas mérkőzéseket.

         A mezőgazdaság  állam által dotált mechanizációja egyre kevesebb munkáskezet igényelt. Az eddig ingázó munkások is többnyire letelepedtek, és megcsappant a munkahelyre utazók száma. A vasúti pálya fenntartása és korszerűsítése már kevesebb munkaerőt igényelt. Az új autóbuszjáratok is csökkentették a vasutat igénybe vevők számát. A kertészeti szakiskolát elköltöztették. Ez mind-mind fokozatosan hozzájárult a lassú leépüléshez. Ami ma látható, az egy kihalt falu benyomását kelti.

 

 

  Somorján, 2011. 1. 19-é

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.