Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


bácsika

                                       A bácsika

        

       A nyugalmazott főiskolai tanár úrnak elintéznivalója akadt a nagy becsületnek örvendő hivatalban. A kopogás után belépve a hivatalos szobába illemtudóan köszönt. A hatalmat képviselő hivatalnoknő csak úgy félvállról ránézett a belépő ügyfélre, s mivel nem volt fiatal, jó megjelenésű férfi, a divatos hölgy ugyancsak felületesen megkérdezte, mit akar a bácsika. A lebácsikázott kliens rövid tömörséggel előadta óhaját. No, akkor a bácsika adja ide a személyazonossági igazolványát – szólt a fontos utasítás. Az eddig fitymálósan viselkedő hivatalnoknőnek majdnem kiesett a kezéből a parányi személyi kártya, ugyanis a vezetéknév előtt és után akadémiai titulusok sorakoztak. A meglepetéstől szóhoz sem tudott jutni. Ráadásul a váratlan fordulat hatására elfelejtette a kérelem tartalmát. Ezért megismételte a kérdést, most már professzor úrnak titulálva a „bácsikát”, majd illedelemmel és hivatalnoki buzgalommal elintézte a kért hivatalos iratot, és szokatlan udvariassággal, „tessék parancsolni” szavak kíséretében átnyújtotta. Még tanácsokkal is ellátta, hogy ha a kiadott hivatalos irattal szemben lenne valami kifogása, hol, kihez forduljon bizalommal. A szintén kellemesen meglepődött bácsika az átvett iratot rutinosan átfutotta. Mielőtt megköszönte volna, szerényen a hivatalos papírra mutatva figyelmeztette a hölgyet egy-két helyesírási hibára.

 

 Somorja, 2016. 5. 10.                      Puss Rudolf

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.