Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kinek nem tetszik a harangszó

                                                   Kinek nem tetszik a harangszó

 

          Véletlenül fültanúja voltam egy méltatlankodó megjegyzésnek, ami a haragok hangját ítélte el. Annak a bizonyos személynek a nyugalmát zavarta, akitől e kijelentés származott. Szegény ember nem tud pihenni. Nagyon sajnáltam, de nem azért, mert a harangok hangja megzavarja a pihenőjét, hanem a szellemi szegénységéért. Ha a harmadik világban látta volna meg a napvilágot, és ott élte volna le élete egy részét, akkor talán meg lehetne érteni. Jártam olyan ország egyik városában, ahol egy karcsú toronyból számomra vonításra emlékeztető hang, behatolva a hotelszobába, ébresztőt parancsolt. Biz nem akadt turista, akiben lett volna annyi bátorság, hogy hangosan, nem tiszteletre méltón nyilatkozzon erről, és kitegye magát a meglincselés veszélyének. De nálunk, a túl liberális, mindent elnéző kontinensen mindent szabad. Meggyalázni ősi kultúránk nem egy jelképét a temetők összetört sírköveitől a kifosztott út menti kis kápolnákig. Sőt egyes országokban megtiltották a feszületeket az iskolák, osztályok falán. Innen már csak egy lépés fellépni harangjaink zúgó hangja ellen. Majd akad egy nagy gondolkodó bölcs, aki a más hitűek érzékenységére utalva a legmagasabb fórumokon fogja követelni a harangok elnémítását. Mert ezt az így okoskodók szerint a kultúrák és népek közti tolerancia megköveteli.

          Számomra nagyon nehezen leírható és felemelő érzés, amikor húsvét nagyszombatján  a feltámadás szertartásán egyszerre megszólal a templom összes harangja. A harangok hangja egyre csak száll, viszi a feltámadás örömhírét mindenki számára, azok számára is, akik nem is táplálnak jó érzést vele szemben. A mi sokat sanyargatott nemzetünk számára egy hadi győzelem emlékét is felidézi. A harangok hangja a hívőket a szó szoros értelemben elkíséri életükön át egészen a sírig. Az ünnepnapokon és vasárnapokon istentiszteletre hívja őket, veszedelem alatt pedig vészt kongó hangjával figyelmezteti a közelgő veszélyre. Ezért a harangok nagy tiszteletnek örvendenek. Sajnos, ma a nagyvárosok zajában elvész érces hangjuk. És ilyen környezetben, amikor a városi közlekedés és nyilvános rendezvények hangjának káoszában lassan a saját szavát sem érti az ember, nincs panasz. Ugyanígy nem panaszkodnak a szomszéd gömbölő televíziójára és más hangforrásokra sem. De a naponta megszólaló harangra igen.

         Valamikor, amikor még nem voltak villanymeghajtású harangok, a kis kamasz fiúk feladata volt a harangok működtetése, a harangozás. Ezt akkor nagy élvezettel végezték. A legnagyobb harang beindítása külön elbánást kívánt. A néhány mázsás harangtestet szét kellett mozgatni, mialatt az úgynevezett szív, amely a harang falának ütődve a jellegzetes kongó hangot adta, erős kötélhez volt rögzítve. Amikor a harangtest már elégséges kilengést ért el, akkor kioldották a harangszívet, és azt a harang falának ütve megkezdődött a harangozás. Ezt nem volt teljesen veszélytelen művelet, de a fiúk bravúrosan meg tudták oldani.

         Sajnos, minden jöttment, számunkra idegen kultúrából származó alakok véleményükkel szeretnék befolyásolni, hogy s mint tegyünk. Mi tudjuk, és az őseink is tudták, mi szerint rendezzük be az életünket. Ebből nem szabad engednünk.

        Van egy nemzet, amely amikor bátran felkelt túlsúlyban levő elnyomói ellen,  követelményei egyik pontjában követelte a déli harangszó visszaállítását a rádióban. E bátor fiatalok kiállása legyen példaképünk ma és a jövőben. És harangjaink zúgjanak és zúgjanak az Isten dicsőségére és a földi emberek örömére.

 

Somorja, 2012. 2. 25.                                                                           Puss Rudolf

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.