Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kukoricafosztás

                                             Kukoricafosztás

 

 A kukoricafosztás (legalábbis így hívták ezt a tevékenységet a Felső-Csallóköz falvaiban) az őszi betakarítás nagyon fontos része volt. A kukoricatermő földeken a beérett kukoricacsöveket („hüvőket”) kézi erővel távolítottak el termő kukoricaszárról, szekerekre rakva a tulajdonos udvarába szállították, majd egy erre a célra kijelölt száraz és esőtől védett helyiségben, pajtában vagy hasonló gazdasági épületben átmenetileg elraktározták. Este, mikor a rendes napi teendők befejeződtek a gazdaságban, megkezdődött a kukoricafosztás, amelyből kivette részét a ház apraja-nagyja. Mielőtt részletezném a munkafolyamatot, a pontosság érdekében megemlítem, hogy nem minden gazdaportán volt ez így – a nagygazdáknál nem a családtagok vagy a szolgák végezték ezt a műveletet, hanem a cselédség, illetve a részes munkavállalók. Az én leírásom a legkisebb földterülettel bíró gazdákra szorítkozik. 

Házról házra változott a munka szervezése-lefolyása, de a végcél, az eredmény mindenhol egyforma volt. Másképp zajlott le ott, ahol nagyszámú hancúrozó gyerekcsapat zsivaja töltötte meg a portát, és élve a lehetőséggel, egyszerű játékokat készítettek a behordott kukoricacsövekből. Természetesesen a nagyobb gyerekek már besegítettek a lerakodási munkákba.

A begyűjtött és rakásokat alkotó kukoricacsövek lehámozására most került sor. A résztvevők a kupac mellett ültek le. Ki-ki kis székecskéken, ún. sámlin vagy a tehenek fejésénél használt fejőszéken vagy ládán ülve foglalta el a helyét, hogy karnyújtással elérje a fosztandó hüvőköket. Maga a munka nem volt igényes, sem fizikai erőt, sem különleges kézügyességet nem kívánt. Ha kukoricacsövek nem voltak be beszennyezve a szántóföld sarától, az egész művelet tiszta volt, csak kis kellemetlenségnek számított a kukoricacső elszáradt haja. Kétkezes munka volt. Az egyik kézzel az egyik oldalon, a másikkal a másik oldalon megragadva a kukorica köpenyét, hosszában kettétépték. Ezzel kiszabadították a kukoricamagokat tartalmazó tuskót, majd egy mozdulattal eltávolították a köpeny alsó részét, mellyel eredetileg az anyanövényhez csatlakozott. A kukoricacsövet nagy ívben elrepítették az egyre növekedő rakásra, majd zsákokba rakva elszállították a magtárnak szolgáló helyiségbe vagy a padlásra. Kivételt képeztek a kiválasztott szép, nagy csövek, melyeknek nem távolították el az összes takarólevelét, hanem azoknál fogva kettesével vagy négyesével összekötözték. Ezeknél fogva felfüggesztették, többnyire az eresz alatt. (A függesztett kukoricacsövek valaha elengedhetetlen része voltak a falusi folklórnak, ma csak régi fotókon láthatók.) A lehámozott leveleket, amelyek a munkát végzők lábainál összegyűltek, szintén elraktározták télire, mint takarmányt. Jó hőszigetelését más célokra is felhasználták. Ennyit a munka technológiájáról.

Sokkal érdekesebb volt mindaz, ami a kukoricafosztás körül zajlott: az igazi falusi hangulat, ami minden nehéz fizikai munkát igyekezett jókedvvel megsózni és ezzel tűrhetőbbé tenni. Mint már említettem, a kukoricafosztás a falusi ház udvarán zajlott, ha az időjárás engedte, a szabad ég alatt, többnyire napnyugtával. A legvidámabb hangulat a lányos házaknál volt. Ősi emberi (nemcsak emberi) törvény szerint mint az égő lámpa fénye az éji bogarakat, úgy vonzotta a segíteni kész legényeket az ilyen porta. Hiába volt a napi nehéz munka, az esti összejövetel lepörgette a fáradtságot mindnyájukról. A huncutságok száma és nagysága a jelenlévők találékonyságától függött. Hadd említsek meg egypárat, míg nem merülnek el a feledés homályában.

A kitömött ember, bár ismert trükk volt, mégis nem egy egyént megijesztett. A lényege az volt, hogy egy kopott, elhasznált kabátot és nadrágot szalmával kitömtek, így emberi alakot imitált. Ezt a bábut suttyomban elhelyezték lehetőség szerint valami magasabb ponton, például a padlásnyílásba, és a legalkalmasabb pillanatban a bábuhoz erősítet spárgával lerántották. A be nem avatottra az emberre emlékeztető figura váratlan zuhanása, mind mondani szokás, hogy majdnem ráhozta a frászt. A többi jelenlévők nagy vidámságára. Nem kisebb rémület váltott ki egy eltévedt egérke. Nehéz megmondani, hogy az egér vagy a jelen lévő fehérnép félt-e jobban. Hasonló tréfának számított a mit sem sejtő, munkába mélyedt illetőnek a kukoricafoszladék alatt megbújó lábainak összekötözése, a levetett és félretett felsőruha, kabát ujjainak összevarrása vagy összecsomózása. Voltak egyének, akik kifogyhatatlanok voltak ilyen és hasonló ötletekből.

 A takarmánytökből kifaragott, belül égő gyertyával rémisztő fejek igazából csak a legkisebbeket tudták megfélemlíteni. A rövidülő őszi nappalok után a késő estbe nyúló munkavégzéshez világításra volt szükség. Villanyenergia híján petróleumlámpa, ritkább esetben gyertya vagy mécses szolgáltatta a kellő fényt. Még annyi év távlatából is csodálom, hogy ilyen fényforrások a nagyon gyúlékony környezetben nem váltak tűz okozóivá. Az emberek valószínűleg tudatában voltak a létező veszélynek, sokkal óvatosabban viselkedtek, mind a ma embere. Volt egy szállóige is a kukoricafosztással kapcsolatban, hogy aki piros kukoricára lel, az már mehet is aludni. Ilyen genetikai mutációs ritkaságok léteztek, talán vannak még ma is.

A külső védőköpenyétől megszabadított kukoricacsöveket véglegesen egy direkt erre a célra készített szellős kukoricaszárítóban helyezték el. Akinek csak kisebb mennyiségű kukoricája volt, az padláson vagy hasonló helyiségben helyezte el további tárolásra, vigyázva arra, hogy jól száradjon ki és ne támadják meg a penészgombák és más kártevők, mint például a mindenhol jelen lévő rágcsálók. De ez már házi cirmosok feladata is volt.

        Magában a munka folyamata jó alkalom volt a szóbeszédre, pletykára. A fiatalok természetesen a saját témájukkal voltak elfoglalva, a legidősebbek mesékkel, visszaemlékezésekkel szórakoztatták a jelenlévőket. A kukoricafosztás jó alkalom volt a régi események továbbadására. Nagy kár, hogy erre a mai túlmodernizált világban már nincs idő, sem terület. Ezért könnyen teret nyernek a valós múltat meghazudtoló állítások. Mint minden nehéz falusi fizikai munkát, jókedvvel, humorral és egészséges falusi életfilozófiával lehetett csak elvégezni. Ez a humor nem hiányozhatott ebből az írásból sem.

 

Somorja, 2012. 7. 5.                                       Puss

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.