Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Puskaporos húsvéti ünnepek.

Puskaporos húsvéti ünnepek.                                                                 

 

Sajnos, ilyen húsvétok is voltak. Nem akarok búvárkodni a történelem hosszú éveiben, csak vissza szeretnék emlékezni viharos múlt századunk egyetlenegy hetére, amikor a borzasztó második háború, illetve front végigsöpört a mi szűkebb hazánkon, Csallóközön. Hála az Úrnak, viharos gyorsasággal végigszáguldott. Komoly ellenállásba nem ütközött a mindent elsodró, hömpölygő Vörös Hadsereg. Elmaradt Pozsony város feltételezett ostroma, az egész katonai harci akció három-négy nap alatt  végbement. Ne felejtsük el, hogy durva egy hónappal a végleges kapituláció előtt a hadseregnek már nem volt érdeke védeni a lassan zsugorodó hazát, esetleg hősi halált halni egy elveszett ügyért. Ezt minden normálisan gondolkodó katona és civil tudta. Csak a berlini vezetőség látta másképp. A vesztesek oldalán harcoló katonák igyekeztek menteni a bőrüket egy jobb, civilizáltabb katonai fogolytábor reményében, amely minél messzebb van az Ural hegységtől és a zord Szibériától. Amitől a legbátrabbak és a legelszántabb fanatikusok is féltek.                                                                                                                                                                  Természetesen a civil lakosság is félt, ki ne félne egy teljesen ismeretlen hadseregtől, elsősorban a harcoktól, ahol a golyók és a robbanóaknák, gránátok szilánkjai nem válogatnak, egyformán veszélyt jelentnek katonára, ártatlan civilre.

A mi csallóközi tájainkon nem történt említésre való harci művelet.  A német egységek eszeveszett rohanással mentették a bőrüket. Csak az utászok romboltak, a hidakon és a vasútállomásokon felrobbantották a vasúti váltókat  és vízkutakat (az akkori gőzmozdonyoknak vízre volt szükségük). Érdekes , egyedülálló eset történt a somorjai vasútállomáson, amelyet tudtommal semmilyen történész nem örökített meg. Az akkori állomásfőnöknek sikerült az utász katonák bizalmába férkőzni, és alkohollal leitatta őket, ezáltal képtelenek lettek a romboló robbantásokat végbevinni. Bárcsak több ilyen bátor főnök akadt volna máshol is! Mennyivel kevesebb anyagi kár keletkezett volna!

A húsvéti istentiszteletekre nagyon kihatott a közelgő front. A nagyhét utolsó napjaiban az éjjeli órákban légitámadás érte Somorja városát. Kisebb méretű bombákat dobott le egy vagy két repülő. Kisebb károk keletkeztek egy-két házon, emberéletben tudtommal károk nem keletkeztek. Csak ez utalt a front közelségére. A lakosság óvatosabb lett, amit nem tudtak a szép templomukban elvégezni, azt elvégezték az otthonukban, talán még nagyobb buzgalommal. Közismert, hogy a veszély összetömöríti a híveket, ha baj van, olyanok is imára kulcsolják kezeiket, akiknél azelőtt ez nem volt szokás. A feltámadási körmenetben való részvétel helyett elrejtőztek, főleg a leányok és a fiatal menyecskék, akik közismerten a legnagyobb veszélyben voltak az erkölcsben gátlástalan   katonaságtól. A rejtőzödők között akadtak katonaszökevények is, akik a fegyverzetüktől és felszerelésüktől már megváltak, de katonai egyenruhájuktól nem tudtak megszabadulni, így fennállt annak a veszélye, hogy elterelik őket is a többi katonával együtt a fogolytáborba. Szervezett katonai ellenállásra egyáltalán nem lehetett számítani, ugyanis ki mert volna szembeszállni  józan ésszel a sokszoros túlerővel.

A támadó hadsereg élcsapata az ünnepekre érte el Somorját és a környező falvakat. Másnap reggel a hadsereg elindult elfoglalni Pozsonyt, nekünk így sikerült relatíve megúszni a harcokat. Az első vonalban harcoló, de most csak vonuló katonák elcsigázottak voltak, nagy távolság volt a lábukban. Nem is csináltak nagyobb zűrt, eltekintve a tyúkólakból  eltulajdonított tojásoktól. Másnap felkerekedett a hadsereg, és folytatták  útjukat Pozsony felé. Relatív csend állt be, amelyet néha megszakított az alacsony repülésben repülő harci sturmovcsikok ezer lóerős motorjainak éktelen robaja, és pár másodpercre mindenkit megsüketített. A távolból Pozsony felől hallatszott a tüzérség agyúinak és katyusáinak zaja, de egyre kisebb intenzitással, majd minden megszűnt, ami arra utalt, hogy elfoglalták a szlovák fővárost (illetve hivatalosan felszabadították). Közben megindultak az ellenkező irányba a hadifoglyok gyalogos menetoszlopai.

Egy kis meglepetés is érte Úszor falu lakóit, és nem is akármilyen: asszonyokkal és gyerekekkel megrakott két lovas szekér vándorcigányokkal, akik kihasználva a front utáni rendezetlen viszonyokat, fosztogatásra adták a fejüket. A főútról beérve a házak közé a felfegyverzett férfiak mindjárt megkezdték a rablást (fegyvert, puskát nem volt nehéz szerezni, mert szerteszét hevertek, a tovább harcolni nem szándékozó katonák dobálták el). Egy nem mindennapi eset vetett véget ennek a rablásnak. A megtámadott ház asszonyának sikerül kimenekülnie a házból. Csodával határos módon keleti irányból egy katonai dzsip közeledett nagy porfelhővel az úton. Az asszony két kézzel való integetésére a kocsi lelassított, és a benne ülő tiszt megkérdezte a kétségbeesett asszonytól, sto szlucsilosz (mi történt?). Az asszony kézzel- lábbal magyarázta, hogy rablók vannak a házában. A tiszt megkérdezte: Ruszki szoldát? Nem, nem, volt a válasz. Amikor a gépkocsi beért az útkereszteződésbe, a tiszt a kocsiban felállt, és nemzetközi jellel, ökölbe szorított kézzel megfenyegette lovas kocsin ülőket, mire azok füttyjelet adtak. A fosztogatók minden összeszedett tárgyat eldobtak, futottak a kocsijakhoz, és lóhalálában továbbálltak. Ha az adott időben nem jön a katonaautó, sok mindentől megszabadították volna a ház lakóit és többi lakost.                                

       Megjelentek a taposóaknákat kereső utászok, akik fakaró végére erősített hosszú szögféleségek szurkálásával keresték a föld felszíne alatt  rejtőzködő aknákat. Sok munkájuk nem akadt, az eszeveszetten menekülő katonáknak nem volt lehetőségük vagy szándékuk aknákat telepíteni. Ezek az aknaelhárítók idősebb, középkorú, szerény természetű katonák voltak, akik tudatában voltak annak, hogy nap mint nap életveszélynek vannak kitéve. Alig pár nappal a front átmenetele után megjelent két dupla fedelű, az első látásra elavult Po 3 repülő, és le-föl szállással kipróbálták a magyar  repülőalakulat által használt hadi repülőteret. Valószínűleg nekik is megfelelt, mert pár napon belül átköltöztek a Somorja és Úszor közt elterülő, a sámoti uradalomhoz tartozó hereföldön létesített reptérre. A repülősök minden hadseregben  az elit alakulatot alkotják. Ez biztonságot nyújtott a civil lakosság számára, az álpartizánok és más csoportokba verődött fosztogató bandák tevékenysége leszűkült. És ezzel pontot tehetünk a háborús évek utolsó húsvétján lezajlott szűkebb események fellidézésére.

Somorja, 2014. 3. 27.   Puss Rudolf

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.