Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Visszaemlékezés a magas-tátrai világbajnokságra

        Visszaemlékezés a magas-tátrai világbajnokságra

         Mostanában van negyvenöt éve annak, hogy a Magas-Tátra először adott helyet egy világraszóló sporteseménynek. Engedjék meg, hogy előadjam szerény visszaemlékezésemet erre az eseményre, amelynek lebonyolításában mint fiatal távközlési mérnök vettem részt.

Az esemény a festői Csorba-tónál játszódott le, hivatalos megnevezése így hangzott: A téli sportok világbajnoksága. Mindez két évvel Dubček  rövidke korszakának katonai fölénnyel való elsöprése után történt, az ún. normalizáció időszakában. Az akkori politikai és állami vezetés mindent megtett, nem kímélve sem a pénzt, sem a munkaerőt, a világraszóló kirakatmutatványhoz. Igaz, tény, hogy olyan létesítmények keletkeztek, melyekre az elmúlt ötven évben nem volt példa, pedig már régen kellettek volna. Megépült két szép, modern ugrósánc, a sífutópályák és hozzájuk az utakon átívelő hidak, a versenybírák számára a kabinok, a televízió és rádió riportereinek a modern kommentálófülkék. A távközlési telekommunikációs technika szintén egy szép, modern épületet kapott, ugyanúgy, mint a televízióprogramokat sugárzó vállalat. Egy átjátszótorony is épült, és mindehhez megvásárolták Nyugatról az első színes adásra szolgáló technikai berendezést, így sor kerülhetett az első színes televíziós adásokra. A versenyzőknek, a média dolgozóinak és a vendégeknek tucatnyi új szállodát építettek, elkészültek a színvonalas autó- és bekötőutak, a régi utakat felújították, és megépültek mind a gyalogosok, mind a turisták számára szolgáló járdák.

A legnagyobb változás a villanyvonatokkal történt. Az első világháború előtt, még a Monarchia idejében készült szerelvényeket újakra cserélték. Hatalmas változáson ment keresztül a Csorba-tói végállomás. A régi,  állomásépület nélküli végállomás megszűnt, helyette lejjebb a tó partjától megépült egy színvonalas vasútállomás, benne mindennel, amit ma elváruk egy ilyen létesítménytől. Ehhez az állomáshoz kapott csatlakozást a húszas évek elején meggondolatlanul megszüntetett fogaskerekű újra megépített pályája, ezáltal vasúti összeköttetéssel már két pontból is megközelíthető lett a Csorba-tó: Poprádról Tátrafüreden (Starý Smokovec) keresztül, valamint fogaskerekűvel a Štrba vasútállomásról. Röviden: ahhoz a korhoz képest nagyon nagy és pozitív változások történtek. Ezek a változások nagyon ráfértek erre a térségre, ahol a háború végétől kezdve nem voltak komoly befektetések, öreg, még a budapesti Ganz gyár által gyártott, ötven-hatvan éves villamosok közlekedtek itt.        

Mi, technikusok két héttel a világbajnokság kezdete előtt vettük át a szerelőcégtől az újonnan telepítet telekommunikációs berendezéseket, amelyek a rádió- és televíziós riporterek, kommentátorok hangjának közvetítésére voltak hivatva. A TV-kép közvetítését már a másik vállalat alkalmazottai biztosították. Így még tanúi voltunk, amint az egyes vállatok dolgozói az utolsó pillanatokban rohantak munkába, ami az akkori időkre jellemző volt, és fejezték be némely objektum építését. Az áldott hó minden szerteszét hagyott anyagot, rendetlenséget bellepett és eltakart.

Számunkra egész életre szóló emlékként megmaradt a kiszolgált öreg villamosszerelvény utolsó útja a régi tóparti állomásra, meg a nagy búcsúfütty. Minden érzékeny ember némán, nosztalgiával figyelte a szerelvény utolsó útját. A következő, most már modern szerelvényeket az új állomás fogadta. A mi technikai munkánk leírásával nincs szándékom senkit untatni. Csak egy kis ízelítő: Kanadátol kezdve majd minden, az északi félgömbön fekvő ország számára technikailag mi biztosítottuk a közvetítést. Hadd említsek meg egy kuriózumot, amely az olasz kollégákkal ért bennünket. Mikor hivatalosan át akartuk adni és beállítani számukra a közvetítővonalakat, hideg zuhanyként hatott ránk a kijelentésük, hogy ők most sztrájkolnak, és nem hajlandók velünk együttműködni. Ez akkor a mi számunkra hihetetlen volt, de szerencsére a sztrájkjuk rövid életű volt.

      Végre felragyogott a nagy nap, a sportesemény ünnepélyes megnyitó napja. Ilyet még az öreg fenyvesek sem láttak. A reggeli óráktól özönlött a hóakadálytól megszabadított utakat egész szélességben betöltő nézők tömege. A magán-autóforgalom az egész területről ki volt tiltva, csak a  villamosjáratok maradtak, plusz a gyalogséta a villamos végállomásától a sportkomplexumig. Kivételezve csak a versenyző sportolók, a rendezőség tagjai és a jelentősebb személyek gépkocsijai voltak. Nagy szerencsém volt, hogy ezen a napon szabadnapos voltam, így egy kollégával részt vehettünk az ünnepélyes megnyitón. Mivel rendelkeztünk mindenhová érvényes szolgálati belépővel, mindent bejártunk, amit a nagy zsúfoltságot okozó tömeg engedett. Így sok eseménynek lettünk tanúi. Elképesztő látvány volt a fiatal hölgyet miniszoknyába látni állni a tribünön mínusz tíz fokban. Több ehhez hasonló esetet is láttunk. Nagy lelkesedés volt jellemző mindenkire, hogy ilyen világraszóló esemény valósul meg nálunk. Megérkezett a kormány és a párt vezetősége, akiket a jelenlévők szerény tapsa fogadott. A megnyitó keretében a szónok külön-külön üdvözölte az köztársaság akkori elnökét, Sloboda vezérőrnagyot és a kommunista párt első titkárát, Husák elvtársat. A jelenlévők nagy tapssal fejezték ki szimpátiájukat az elnöknek, és visszafogott tapssal üdvözölték az első titkárt, sőt egyesek fütyüléssel adtát tudtára nemtetszésüket. Természetesen ezt a nemkívánatos jelenséget a hangtechnikusok lehalkították, így nem jutott el a hallgatókhoz és nézőkhöz.

A megnyitó ceremónia után megkezdődött az első nap programja. A sportverseny leglátványosabb része a nagy sáncról való síugrás volt. Mindenkit leigázott a jelenet, amint a versenyző elrugaszkodott a sáncról, a nézők feje felett nagy ívben repült a levegőben, és nagy csattanással ért földet. Ilyen dolgokon el lehettett bámészkodni. Hogy ki lett ekkor a győztes, az, tekintettel az idő nagy távolságára, már elvesztette jelentőségét. Az első nap programjának végeztével a nézők áradata megindult az ellenkező irányba, de sokkal türelmetlenebbül, mint reggel. Ez abban nyilvánult meg, hogy lerövidítették az útirányukat, letértek a letisztított útról, és a magas út menti hóban gázoltak, ami eltakarta a már említett el nem takarított építkezési hulladékot. Az útrövidítésből  bukdácsolás lett, még jó, hogy nem keletkezett baleset.

A hét többi versenynapján már nem volt akkora tömeg. Ekkor lebonyolódtak a futóversenyek, amelyek már kevésbé voltak látványosak. De még mindig akadt elég érdeklődő néző, mert az egész rendezvény és a környezet látványos volt. Az utak felett lépten-nyomont kifeszített zászlócskák dekorációja szépítette a színhelyet. A rendezők mindent megtettek azért, hogy a külföldiek előtt megfelelően reprezentálják a szocialista köztársaságot és az akkori időben uralkodó új, normalizációs politikai garnitúrát. No és ne feledkezzek meg a vendégeket kísérő hostesslányok szép, egységes öltözékéről. Bár mirólunk, a technikát kezelő személyzetről sem feledkeztek meg, mi is kaptunk bundautánzatú felsőkabátot. Mindez nagyvonalú anyagi támogatásra utalt.

Egyszer mindennek vége van. Így volt ez akkor is: a nagy csinnadrattával beharangozott és megvalósított akció véget ért. A részt vevő sportolók, a szervezők és mi is szétszéledtünk, ment mindenki a maga otthona irányába. De megmaradtak az ez alkalomra alkotott, még ma is használható sportlétesítmények. És mi, akik ilyen-olyan küldetésben részt vettünk a megvalósításukban, jó érzéssel voltunk eltelve, hogy egy kicsit mi is résztvevői voltunk egy világraszóló rendezvénynek.

Somorja, 2015. 2. 27.                                     Puss Rudolf

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.